"Bármit elérhetsz az életben, amit csak akarsz, ha elegendő embernek segítesz abban, hogy elérjék, amit ők akarnak."


Cégismertető

 A Future Real Estate Network Ltd 2010. május 06-án alapult meg Londonban.

 

E cég fejlesztette ki a FREN-System néven futó Ingatlanrendszert, amely eleve nemzetközi működésre lett optimalizálva.

 

A cég tulajdonosa és a FREN-System ötletgazdája Gaál Robert, aki 1991 óta foglalkozik hálózatok szervezésével, legnagyobb csoportja több tízezer főt számlált, amikor többek között az önálló vállalkozása szervezése miatt kilépett az akkori cégétől.

A tulajdonost eddigi életében is a szabadságszeretete vezette, ennek szellemében építette fel a jelenlegi rendszert. Ennek megfelelően a FREN-System-ről elmondható, hogy a lehető legkisebb kötöttségeket rója a tagjaira, miközben az eddig ismert rendszerekhez képest jelentősen magasabb szintű lehetőségeket biztosít.

 

A FREN-System több olyan egyedi megoldást valósít meg, amelyek e több, mint 20 éves időszak tapasztalatai alapján öltöttek testet. Ezek az elemek bizotsítják, hogy a rendszer mindenki számára magas szintű anyagi előrelépést legyen képes létrehozni, akkor is, ha egyáltalán nem épít valaki felhasználói csoportot az ajánlásai révén. A csoporttal rendelkező munkatársak természetesen a hozzájárulásuk mértékének megfelelően magasabb összegű javadalmazást élveznek.

 

Ügyfelei részére minden országban a központi angol cég biztosítja azt az elszámolási rendszert, amely követi a cég bevételeiből mindenki részére biztosított bónuszok elszámolását ugyanúgy, ahogyan a saját ajánlói tevékenységből származó csoportjutalékokat is, és az ajánlások útján felépülő csoportot is. Ez a rendszer kezeli a hálózathoz kötődő ügyfélszolgálatot és a fogyasztók tájékoztatására létrehozott marketing rendszereket is.

Magyarországon a Future Real Estate Network Ltd leányvállalatának keretein belül tudják megoldani ingatlanproblémáikat.

 

Magyarországon a Future Real Estate Network Ltd leányvállalatának keretein belül tudják megoldani ingatlanproblémáikat.

 

Vissza a Szolgáltatás oldalra!


A cég adatai a következők:

Future Real Estate Network Ltd

Székhely:

Unit22, Bulrushes Business Park
Coombe Hill Road
East Grinstead
RH19 4 LZ
United Kingdom

 

Registration No: 07245960  (cégjegyzékszám)
Corporation tax number: 4817104988  (adószám)

Tulajdonos: Gaál Robert
E-mail: gaalrobert@future-real-estate-network.co.uk

 

Forrás: a hivatalos weboldal!